Dr. Szilárd Fejér

A Pro-Vitam Kutatócsoportjának alapítója és vezetője

Dr. Szilárd Fejér (PhD)

A Pro-Vitam Kutatócsoportjának alapítója és vezetője

Egyetemi tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi karán kezdte 2000-ben vegyész szakon. 2005-ben diplomázott, majd doktori tanulmányait az angliai Cambridge University Kémia Intézetében, Prof. David Wales kutatócsoportjában végezte 2005-2009 között. Fiatal kutatóként, 2010-2014 közt posztdoktori kutató volt Prof. Viskolcz Béla csoportjában a Szegedi Tudományegyetemen. (2010-2011: Magyary Zoltán posztdoktori kutatói ösztöndíj, 2013-2014: Neumann János fiatal kutatói ösztöndíj). 

2015 óta a Pro-Vitam kutatócsoportjának vezetője. 2018 óta PhD témavezető a Pécsi Tudományegyetem Kémiai Doktori Iskolájában.

2020-2022 között a Pro-Vitam laboratóriuma molekuláris biológia részlegének vezetőjeként a COVID-19 minták feldolgozásáért és PCR analíziseiért felelt. A pandémia idején – közérthető Facebook posztjainak köszönhetően – szakmai munkája széles körű publicitást kapott. A pandémia ideje alatti ELISA antitest teszt kifejlesztése és a SARS-CoV-2 indiai (Delta) variánsának első romániai kimutatása is a szakmai elhivatottságát tükrözi.

Küldetésének tartja olyan kutatóintézetet fenntartani, amelynek célja a legmodernebb kutatások elvégzése a számítástechnikai nanotechnológia és a nanomedicina területén.

Publikációk

  • https://szilard.ro/publications/
  • https://szilard.ro/current-projects-html/

Dr. Fejér Szilárd