Mi az a HPV vírus?

Mi az a HPV vírus?

A HPV a leggyakoribb, szexuális úton terjedő kórokozó, ami mindkét nemet érinti. A  szexuálisan aktív felnőttek 80%-a átesik élete során a fertőzésen.

A HPV fertőzés legsúlyosabb következménye a vírus okozta különféle daganatos elváltozások – méhnyakrák, hüvelyi-, szájüregi-, torok-, hímvessző- és végbélrák – kialakulása. Ezek a betegségek jellemzően hosszú évek alatt alakulnak ki.

Miért fontos a HPV szűrővizsgálat?

Rendszeres HPV szűrővizsgálattal időben kimutatható a magas rák-kockázatot jelentő HPV típusú fertőzés, így lehetőség van a rákos elváltozás kialakulásának megelőzésére.

Mikor van szükség a vizsgálatra?

Harminc éves kor felett ma már HPV-szűrést javasolnak méhnyakszűrésként, míg fiatalabb korban inkább hagyományos citológiai vizsgálatot. Ennek oka, hogy 30 éves kor alatt nagyon magas a HPV-átfertőzöttség (hazai felmérések 20-25 százalékban mutattak ki HPV-fertőzést a 20-25 éves, szexuális életet élő lányoknál), így túl sok lenne az olyan eredmény, amely ugyan kimutatja a vírus DNS-ét, de nem jelent emelkedett kockázatot. Ennek hátterében az áll, hogy ebben az életkorban jellemzően csak átmeneti a HPV-fertőzés, a rák kockázatát viszont csak a tartós állapot emeli. A fertőzés 30-35 éves kor felett már nagyobb eséllyel tartós, így emeli a rák kockázatát – emiatt már van értelme a HPV-szűrővizsgálatnak. Mivel a negatív eredményt követően – tehát ha nem mutatnak ki magas kockázatú vírus törzset – 3 évig egészen biztosan nem alakul ki rákmegelőző állapot, ilyen vizsgálaton elég 3 évente részt venni.

Kinek ajánljuk a teszt elvégzését?

A HPV fertőződés bármely aktív szexuális életet élő személyt érinthet.

Fokozott kockázatot jelent a gyakori partnerváltás, ha az együttlét során az esetleges fertőzéssel szembeni védekezés nem volt kielégítő vagy ha valaki egyidejűleg több partnerrel tart fenn szexuális kapcsolatot.

Mivel a fertőzés tünetmentesen is fennállhat, így a teszt elvégzése tünetek hiányában is javasolt, ezúton Ön megakadályozhatja, hogy jelenlegi vagy új partnerének észrevétlenül átadja a fertőzést.

Ne végezze el a tesztet terhesség alatt és a szülést követő 3 hónapban, menstruáció időtartama alatt, vagy hüvelyi termék használatával egyidőben.

Mikor érdemes elvégezni a tesztet?

Amennyiben a megfertőződés lehetőségét Ön konkrét eseményhez köti, a teszt elvégzése az adott aktust követően az ún. ablak periódus idejének letelte után javasolt. Ennek oka, hogy az ablakperiódus időszakában az adott kórokozó jelenléte még nem igazolható diagnosztikai módszerekkel, így az ebben az időszakban elvégzett laboratóriumi vizsgálat tévesen negatív (álnegatív) eredményt adhat.

Ablakperiódus alatt végzett vizsgálat nem maximális megbízhatóságú, így ebben az esetben az ablakperiódus leteltét követően ismételt mintavétel javasolható.

A humán papilloma vírus okozta fertőzés ablakperiódusa 2-3 hónap.

A HPV fertőzés a legtöbb esetben mindkét nemnél észrevétlenül, tünetmentesen zajlik, majd magától elmúlik. Ám mivel újra és újra elkapható a fertőzés, azt javasoljuk, hogy rendszeresen végezzen tesztet a HPV okozta szövődmények megelőzése céljából.

Mit vizsgál a HPV teszt?

A teszt a HPV magas kockázatú típusainak jelenlétét vizsgálja a hüvelyi nyálkahártya területén.

A Promedical Center klinika laboratóriumában világszínvonalú vizsgálatok elvégzésére vagyunk képesek. A levett méhnyakmintákból való valós idejű PCR módszerrel 19 magas kockázatú HPV genotípust és 9 alacsony kockázatú HPV genotípust tudunk feltárni és beazonosítani.

Az elemzéseket a Promedical csoport (a sepsiszentgyörgyi Pro-Vitam molekuláris biológiai laboratórium) központi laboratóriumában végzik szakembereink.

A HPV-szűrés olyan szűrővizsgálat, amellyel a humán papilloma vírus jelenlétét lehet kimutatni a hüvelyben, illetve a méhnyakon. A vizsgálat során az adott vírustörzs típusát is meg tudjuk határozni, amiből kiderül, hogy az adott törzs magas kockázatú-e, így hosszabb távon okozhat-e méhnyakrákot megelőző állapotot, illetve méhnyakrákot. 

Leggyakrabban a HPV 16-os és a HPV 18-as áll a méhnyakrák hátterében, de magas kockázatúak a 26-os, 31-es, 33, 35, 39, 45, 51, 52, 53, 56, 58, 59, 66, 68, 69, 73, 82 törzsek is. Természetesen az alacsony kockázatú törzseket is megvizsgaljuk, ezek a: 6-os, 11-es, 40, 42, 43, 44, 54, 61, 70.

  1. ábra A magas fokú méhnyakbetegség rétegzett kockázata az onclarity HPV kiterjesztett genotipizálás segítségével 25 év feletti nőknél, NILM citológiával (Stratified risk of high-grade cervical disease using onclarity HPV extended genotyping in women, ≥25 years of age, with NILM cytology) 

Mennyire pontosak a HPV szűrés eredményei? 

A negatív HPV-vizsgálat közel 100 százalékos eredményt ad, így a HPV-fertőzés a szűréssel gyakorlatilag kizárható. Ilyen esetekben az elkövetkezendő 3 évben egészen biztosan nem alakul ki rákmegelőző állapot, de 5 éven belül is csak néhány tizedszázalék az esélye. 

Miért van szükség a HPV szűrésére, a hagyományos kenetvizsgálat mellett?

Ha hagyományos sejtkenetet vennének és a HPV teszt negatív eredményt hozna (azaz nem derülne ki magas kockázatú HPV vírus jelenléte), akkor is a rák előtti állapot 3 éven belüli kialakulási kockázata a negatív lelet ellenére majdnem 40 százalékos lenne. Emiatt került előtérbe 30 éves kor felett a HPV-szűrés szükségessége.

Hogyan kivitelezik a mintavételt?

A vizsgálatot végezheti nőgyógyász, de létezik önmintavételi eljárás is, amelyek otthon is megbízhatóan alkalmazhatók. A mintát mindkét esetben laborban elemzik ki. A mintavétel előtt vegyük figyelembe, hogy az ne menstruáció alatt történjen, illetve semmilyen idegen anyag, vegyszer ne kerüljön a hüvelybe. A mintavétel előtt nem szabad hüvelyzuhanyt használni, de az általános higiéniára azért figyelni kell.

Mi a teendő az eredmény kézhezvételét követően?

Amennyiben az Ön eredménye pozitív – kerülje a további szexuális kontaktust és mielőbb keresse fel szakorvosát. A vizsgálat eredményét a teljes klinikai képpel együtt szükséges értékelni, melyhez a vizsgált mintavételi terület szerint bőr- és  nőgyógyász vagy urológus szakorvos tanácsát kérheti.

Amennyiben a vizsgálat eredménye negatív, a vizsgálat az Ön esetében nem tudta igazolni a vizsgált kórokozók jelenlétét a mintavétel idején az adott mintavételi régióban.

Vegye figyelembe, hogy az ablakperiódus alatt végzett mintavétel szintén negatív eredményt adhat (ún. álnegativitás).

Amennyiben a vizsgálat eredménye negatív, azonban Ön vagy partnere STI (sexually transmitted infections)- fertőzésre jellemző tüneteket tapasztal, szintén kérje szakorvos segítségét.

Mivel a teszt által vizsgált STI fertőződések nem alakítanak ki tartós immunológiai védettséget a szervezetben, így egy korábbi pozitivitás estén Ön ismételten fertőződhet az adott vagy más STI kórokozóval.

Kinél nem végezhető el a vizsgálat?

Gyerekeknél és 30 éves kor alatt teljesen értelmetlen a HPV-szűrés. Utóbbiaknál a vizsgálatot azért fölösleges elvégezni, mert esetükben a fertőzöttség nagyon gyakori, de nem tartós, így önmagában nem jelent tényleges kockázatot a daganatképződés szempontjából.

Forrás: 

  1. Stoler MH et al. Am J Clin Pathol. 2019;151(4):433–42.
  2. Bonde JH et al. J Low Genit Tract Dis. 2020;24(1):1–13.
  3. Monsonego J et al. Gynecol Oncol. 2015;137(1):47-54.
  4. Perkins RB et al. J Low Genit Tract Dis. 2020;24:102–31.
  5. Bonde J et al. Int J Cancer. 2019;145:1033–41.
  6. Schiffman M et al. Gynecol Oncol. 2015;138(3):573–8.
  7. Schiffman M et al. Int J Cancer. 2016:139:2606–15.
  8. Schiffman M et al. J Clin Microbiol. 2015;53(1):52–9.

https://womens-health-solutions.bd.com/cervical-cancer/extended-genotyping/hpv-31-identification